A Kortárs Galériáról

A Kortárs Galéria 1997 óta működik Tatabányai Megyei Jogú Város támogatásával. 2013 áprilisától A Vértes Agorája szerves részeként folytatja tevékenységeit.

A galéria megvalósításakor alapelv volt a nyitottság minden kortársművészeti tevékenység befogadására, illetve a társművészetekkel való együttműködésre. Galériánk a kortárs képzőművészet népszerűsítésével, képzőművészeink széles körben történő megismertetésével foglalkozik.

Elsősorban az országban alkotóknak kínálunk lehetőséget a bamutatkozásra, támogatjuk a helyi művészeket, művészeti csoportokat, menedzseljük őket Magyarországon. Terveink közt szerepel, hogy számukra nemzetközi kiállításokon, csereprogramokban való részvétel lehetőségét megteremtsük.

A csaknem 160 négyzetméteres kiállítótérben fiatal képzőművészek is megismertethetik magukat a kortárs művészetet kedvelő közönséggel, emellett támogatjuk a galéria falain kívüli projektjeiket is. Teret adunk a határon túli magyarok rendszeres bemutatkozásának. A nyitás óta számos elismert hazai alkotó és művészcsoport munkáit állítottuk ki. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a magyar és a nemzetközi kortárs művészet egyre gyakrabban találkozhasson.

A galéria fontosnak tartja, hogy más intézményekkel is jó kapcsolatot, együttműködést alakítson ki. Összművészeti törekvései, szemlélete létjogosultságot nyertek napjainkra.

A galériánkban rendezett évi 12 kiállításból kettő csoportos, a fennmaradó időszak a művészek önálló bemutatkozásának nyújt teret.

A Kortárs Galéria kiállításait A Vértes Agorája nyitvatartási idejében tekinthetik meg az érdeklődők: hétfőtől szombatig 10-20 óráig, vasárnap 10-18 óráig.